
Életünk íratlan törvénye.
„ A falak ereje nem a kőben vagyon,
hanem a védők lelkében.”
(Dobó István várkapitány)
A világtörténelem sok hasonló példát jegyzett fel
arról, hogy egy nemzet, akár egy város, miként kényszerül és köteles
saját territóriumát megvédeni, hogy önmagának, családjának és utódainak
emberi életet biztosítson. (Az ókorban Lykurgos mondta, hogy „egy városnak
akkor vannak erős falai, ha nem téglákkal, hanem férfiakkal van körülvéve.”)
Mindegy, hogy városról, várról, vagy országról van szó, azt a territóriumot
mi magyarok hazának nevezzük, mert a haza jelenti nekünk a hont, az
otthont, a biztonságot. Dolgaink végeztével, vagy utazás után is haza
megyünk, az otthonunkba, ahol biztonságban érezzük magunkat. Amikor
hazánkat, otthonunkat az idegen betolakodó, vagy ellenség ellen megvédjük,
akkor az, az önvédelem, mert az önvédelem az életünk ösztönös cselekedete
a saját és hozzánk tartozók testi épségének, életének védelme. (Ma a
honvédőt „terroristának” is mondják).
Az ország olyan földrajzilag behatárolt terület, amelyik nem csak egy személy, hanem egy nemzet hazája, melyben „az azonos génű emberek azonosan gondolkodnak” (idézet prof. Koch génkutatótól). Az országnak, a nemzetnek saját neve, saját nyelve van, saját közigazgatása és hierarchiája. Ahol mindez napjainkban hiányzik, ott nem csak az idegenekkel, hanem a tőzsgyökeres hazafiakkal is baj van. Ilyen gond terheli hazánkat, Magyarországot is, a Kárpát Medencét. A Föld sok területén azonosak a gondok, de mivel én született (nem csak „állampolgár!”) magyar vagyok, engem csak a Kárpát Medence sorsa, a mi sorsunk érdekel. Ez olyan íratlan törvény, melyet nem papíron, hanem a lelkemben, belső énemben fogalmaztak meg nekem génjeim.
Hazánk jelenleg gazdaságilag összeomlott. A kormány 100 – 150 milliárd Ft nagyságú, meghamisított adatokat közölt hazánk gazdasági helyzetéről, ami okirat hamisítás (ECHO Tv, 2010. január 19), az elektromos újság (METRÓ) 2010. január 20.-án arról tudósított, hogy az EU tagállamaiban minden 5. gyermek az éhezés küszöbe alatt áll. (Magyarországon is!). A kormányvezetők Offshore bankokba és vállalkozásokba lopják ki a nemzet vagyonát, természetvédelmi területeket adnak el az idegeneknek, bordélyházakat építenek, majd bukásuk után az idegen bankokban töltenek be magas pozíciókat - büntetlenül. Hazánk iparát, mezőgazdaságát a kintről kapott szisztéma szerint adták el, tették tönkre – büntetlenül. Évente több ezer magyar vállalkozás megy tönkre, a statisztika szerint a vállalkozások 37 %-a fizetőképtelen az állam által bevezetett és szentesített körtartozások miatt. 2009. évben hazánkban 15014 vállalkozás ment tönkre a rablók törvényes védelme miatt (ECHO Tv, 2010. január 20). Az árakat az égig növelik, a lakásokat, házakat a bank a részlettörlesztés emelése miatt eltulajdonítja a magyartól a kormány jóváhagyásával. Az atomtechnológiából (a paksi erőműből és a hulladéktárolásból) a kormány az EU-tól 100 – 200 milliárd EURO-t akar bezsebelni. Mindez a kiváltságosok üzlete, az energiaárak emelésével együtt. Bővebb információ a www.vizenergia.hu honlapunkon található, ahol választ adok többek között a Kuruc Infónak, ami szerintem Labanc Infó lett, bővebb anyagként az atomtechnológiáról is írok, születésétől napjainkig.
Az elmúlt 20 év alatt a kormányok ugyanazt a nekik kijelölt utat követték, egy jottányit sem változtattak rajta. A politikai acsarkodások a figyelemelterelő hadműveletek, melyben a pártok a villámhárítók, az előtérben rivalizálnak, a háttérben osztoznak egymás között. A történészek az egyiptomi birodalom bukását abban látják, hogy a betelepülő hükszoszok megtanították a tiszta erkölcsű egyiptomiakat arra, hogy egymást szidalmazzák, mocskolják, gyalázzák. Ez a szisztéma az ókortól sem változott, minden generáció ugyanannak a trükknek lesz áldozata. A lényeg az, hogy a vezérek az általuk megszavazott mentelmi jogot élvezik továbbra is, így nincs felelősségre vonás sem. Magyarország a koldusok országa lett. Ebből a külső-belső rombolásból csak akkor menekülünk meg, ha helyreállítjuk a lerombolt mezőgazdaságot és ipart, amiről honlapunkon is tájékoztatjuk az olvasókat.
Mivel én született magyar vagyok, ezért kötelességem, és életem feladata javaimat a nemzetem és hazám javára fordítani úgy, mint ezt őseim is tették. Az energiatechnológia, az üzemanyag és a környezetvédelem a legfontosabb napjainkban, melyről számtalan információt olvastak már. Viszont, mint már a tv-k is foglalkoznak vele, a fosszilis üzemanyagok (olaj, földgáz), az uránérc, valamint az ivóvíz rohamos fogyása a katasztrófához vezet minket, amit a szájtátó világ meghallgat, egy részük az alternatív megoldásokat keresi, melynek költségeit még a magyar kormány is oly’ szívesen támogatja (saját vállalkozásaiban), csak az én találmányom tiltották ki a kommunikációból, a médiából, a támogatásból is. Ennek oka az, hogy összefogásunkkal csakugyan a világ egyik leggazdagabb országa lesz Magyarország, mert, mint a németek mondták: „ez nem csak új tudomány, nem csak pénz, hanem hatalom is, mert az energia hatalom.” A kormánytagokkal pedig nem osztozkodom, és okkal félnek a számonkéréstől is.
1985-ben és 1986-ban jelentettem be a Német Szabadalmi Hivatalba a
„Víz nukleáris energiájának hasznosítása” címmel a találmányom, melyre
7 év után megkaptam a szabadalmat. Ez azt jelenti, hogy a vizet egy
negyedik, plazmás halmazállapotba hozva üzemanyaggá alakítottam át.
Tény az, hogy a víz ég, melyből égése után ugyanolyan mennyiségű tiszta
víz lesz újra. (Most eszembe jutott a szittya kalib törzs, amelyik a
vasat találta fel és leváltotta vele a bronzkort. Ezért hívták a kardot
„chalibsnak”, vasnak). A Kuruc Infóra írt válaszomban is felsoroltam
a vízplazmáról szóló néhány szabadalmat, most is megteszem:
WO /1989 / 009507, nemzetközi szabadalom az enyém, ami az elektromos
védelem a többihez,
DE 35 30 345 C2, az enyém,
DE 36 30 345 A1, az enyém,
DE 10 2006 020 132 A 1, az enyém,
DE 10 2006 020 132 C 2, az enyém,
DE 10 2007 057 634 A1, ( kazán üzem ) az enyém,
DE 34 42 404 A 1,
DE 20 2005 003509 U 1,
DE 202 09 481, U 1,
DE 197 30 015 A 1,
DE 40 34 842 C 2,
DE 31 20 793 A 1,
EP 04 93 278 A 1,
WO 94 00 251 A 1, nemzetközi (világ) szabadalom,
JP 65-29 285 A,
JP 56-21 333 A.
A szabadalmak mind a vízplazmáról szólnak, különböző hasznosításukról. Az USA-ban a NASA, Európában az ESA, JAPÁN is foglalkozik e tudománnyal tudtommal, Szovjetunióban pedig a RASA űrkutatók jeleskedtek, de minden szabadalom későbbi, mint az enyém, amit 1985-ben, majd 1986-ban jelentettem be. A találmányi leírásaimban a vízplazma keletkezésének módjai, valamint a vízplazma égetéséből keletkezett energia és többletenergia szerepel. Így a vízplazma előállításának és égetésének joga az enyém. Ez a tudományos valóság, melyben a nyugati atomkutató intézetek is, mint felhasználók szerepelnek.
Én 25 éve tartogatom a szabadalmam arra, hogy az energiagazdálkodás, kereskedelem és szolgáltató vállalkozás hazánk, és a magyar nemzet gazdasági emelkedését, megmentését szolgálja.
Az eltelt 25 év alatt számtalan szidalmazást, sértegetést, megalázást tűrtem el azért, hogy a magyar agy szülte tudomány a magyar nemzet zsebében maradjon. Igen, a magyar nemzetnek mentettem meg. A Vízenergia Alapítvány 2000. évtől, mint jogi személy fáradozik azon, hogy a találmányt a gyártásra készítsük elő. A megvalósítást pedig nem úgy kell elképzelni, mint ezt honfitársaim teszik, hogy a Vízenergia Alapítvány saját erőből és saját költségére, de az ő javukra végzi a fejlesztést, és majd, ha éppen jót akarnak tenni velünk, akkor elfogadják tőlünk nagy kegyesen, ingyen a kész terméket és energiaszolgáltatást is.
Hazánkban harc van! Gazdasági háború, melynek nem az utcán vannak szemtől szemben az ellenfelei, hanem a homályos pénz és § világában. Ennek eredményeiről, ütközeteiről tudunk: pl.: a baromfi ügy miatt 9 magyar akasztotta fel magát, és 850 család ment tönkre. 2009. évben több, mint 2000 lakást (házat), otthont árverezett el a bankvilág (Tv híradók). A lecsatolt területeken verik, agyonverik (még a „Csonkában is”) a magyart, mert amit őseinktől örököltünk, mint gerincet, hagytuk összetörni. A nagyhatalmak a kilátástalanságot vetítik elénk a megoldás helyett. Pedig megoldás van! Olyan terméket kell előállítanunk, melyre kereslet van a világpiacon! Ezek a termékek a vízzel üzemelő kazánok, gőzturbinák a villamos energia előállítására, fűtésre, sugárhajtóművek pl. az ózonlyuk feltöltésére is, belső égésű motorok a közlekedésre. A fenti szabadalmi példák és számok elegendő bizonyságot adnak ennek valóságáról, amiért engem a hazai idegen fizikusok, „tudósok”, újabban „nemzeti szélhámosnak, sarlatánnak is” neveznek (Egyiptomi példa!).
Bennem él életünk íratlan törvénye, eddig is eleget tettem ennek. A hazai tudósoktól, a tudományos világunktól kérdem, hogy milyen fejlődést értek el Magyarországon, a Kárpát Medencében, milyen magasra növelték az életszínvonalat? Hány munkahelyet teremtettek, hány gyárat mentettek meg, vagy védtek meg a megélhetésünkért? Miért hagyták a gyárakat bezáratni, eladni az idegennek, miért engedik az iskolákat, oktatási intézményeket anyagilag és szellemileg is lerombolni? Miből élnek ezek az idegen tudósok, mert a magyar munkanélküli. A gyalázkodásuk helyett készítsenek kimutatást arról, hogy az eltelt húsz év alatt az emelkedésünk helyett mennyit süllyedt az ország, mekkora veszteség érte a becsapott, meglopott dolgozókat, aminek számítását minden olvasó, külön-külön is elvégezheti. És milyen önvédelemre rendezkedett be a magyar nép, a nemzet? Melyikük állt ki a „várfalra, a bástyára”, és aki kiállt, azt miért hagyták lelökni onnan? Mit szólnak mindehhez őseik, akik magukért a várfalakon, a csatákban adták életüket a hazáért, a nemzetért, csak azért, hogy Önök létezni tudjanak? Azoknak volt bátorságuk, gerincük, maguknak már nincs? Miért szerelnek otthonuk ajtójára hevederzárakat, miért az alvilág, az árnyvilág uralkodik rajtunk? Az őseik tudták, hogy az idegen hazánkba csak minket gyilkolni, kifosztani, rabolni érkezik. Önök még mindég nem fogják fel, nem akarják megérteni, hogy rövidesen megszüntetik, felosztják még a maradék Magyarországot is, és földönfutókká, rabszolgákká válnak? Ne hazudjanak önmaguknak, ne dölyfösködjenek vélt „személyi jogaikkal”, mert már a világ előtt nevetségessé váltak! Miért engedték és táplálják az idegen érdeket, kereskedelmet, ipart hazánkban? Miből fognak élni gyermekeik, hol tanulnak majd, hol lesz a munkahelyük, ha nincs magyar ipar és mezőgazdaság? Külföldön? Már telített a külföldi rabszolgapiac, mert a többi szegény EU-s országokból, Indiából, Kínából is nyugatra áramlik kenyérreményében a tömeg. És Önök, most miből élnek? Hol van most, ki biztosítja Önöknek a személyes jogaikat, amikor mindent az idegen ír elő Önöknek? A nagy tömeg, mint különcködő kis parazita azon van, hogy vértestvérét (mert az idegent Istennek véli) maga alá nyomja, kihasználja, megalázza, csak azért, hogy máról holnapra tengődni tudjon. Mindenki külön, és hirtelen akar meggazdagodni, mindent önmagának megszerezni, ezért van az is, hogy a szerencsejátékokra hetente kb. 3 milliárd Ft-ot áldoznak. Mindenki nyerni akar, de rögtön! A szerencsejátékokra kidobott pénz azt mutatja, hogy „nem is olyan szegény az az ország, amelyik ilyen luxust megengedhet magának”. Nem a gőg, hanem ősi magyar büszkeség kell nekünk újra. Nem a politikai pártok és az idegen magyar kormányok fogják az Önök, a mi életünket helyettünk rendezni, amit az elmúlt 20 év igazolt is. A Vízenergia Alapítvány 9 éve létezik, kilenc év alatt nem voltak képesek a saját kenyerük, jövőjük érdekében támogatni minket azért, hogy a fejlesztéseket elvégezzük, a termékek gyártását megkezdjük, hogy több ezer munkahelyet, méltányos fizetést, megélhetést, tanulást, fejlődést biztosítsunk Önöknek. Ne „alamizsnának” tartsák az adakozást, ne koldulásnak a felhívásunkat, hanem hazánk megmentésének rizikós szükségletének, kötelességüknek. Nem megsértődni, hanem önmagunkba kell néznünk, mint az előadásaimon is mondom, hogy „szájrúzsozáskor, borotválkozáskor nézzenek a tükörbe, és 20 másodpercig gondoljanak naponta arra, hogy magyarnak születtek és itt, közöttünk kötelességük is van. Senki sem született közénk feleslegesen, de bárki feleslegessé teheti magát.” Sokan feladták önérzetüket, ezért mondhatta ránk miniszterelnökünk azt, hogy „csőcselék!” – büntetlenül!
A Fővárosi Bíróság által kapott Végzésen az alapítvány célja:
„A víz nukleáris energiájának a feltaláló patent tulajdonos által vezetett
energiatechnológiai kutatási, fejlesztési, védelmi, megvalósítási tevékenység
segítése. A magyar fiatalság szellemiségének, oktatásának növelése.
Az alapítvány támogatja a magyar feltalálókat, tudósokat is, hogy a
magyarok saját hazájukban és ne idegenben érvényesüljenek, alkotásuk
pedig hazánk gazdasági felemelkedését segítsék elő.”
Eddig 25 évemet áldoztam fel Önökért, most Önökre is sor kerül. Az idegen tőkebevonás olyan jogokat igényel, amelyek az Önök jövőjét, megélhetését teszik tönkre, ezért önerőből kell az anyagiakat a fejlesztésre, a gyártás megindítására biztosítanunk. Most nem kell a látható várfalakra mászniuk, most csak a Vízenergia Alapítványt kell rendszeresen támogatniuk, hogy hazánk gazdasági növekedését a konkurencia nélküli termékünkkel és szolgáltatásunkkal megkezdjük, és folyamatában megtartsuk. Mi szívesen hozunk energiaszolgáltató vállalkozásokat külföldön is létre, melynek haszna szintén hazánkat gyarapítja majd. Annyi minden kötelező hazánkban, a Kárpát Medencében, legyen az Alapítványunk támogatása is minden magyarra kötelező! Mint a német Umwelt c. újság is írja, hogy az ajtóm előtt sorban állnak (az idegen) vállalkozók, üzletemberek, de én olyan honfi vagyok, aki a tönkretett hazánkat akarja gazdaságilag rendbe hozni. Egymagam kevés vagyok, tegyük ezt közösen. Függetlenek leszünk, nem leszünk kiszolgáltatva az idegeneknek, az idegen energiaüzletnek, mert nálunk lesz legolcsóbb az energiaszolgáltatás is. Mi listát vezetünk az adakozókról és, majd meglátjuk, hány magyar él a Kárpát Medencében. Hányan vagyunk még olyanok, akik önmagukért, családjukért, hazájuk védelméért tenni képesek, mert most megvédeni és felemelni magunkat csak a gazdasági harcmezőn tudjuk. Ha ezt most elmulasztjuk, nem lesz több lehetőségünk a megélhetésre a következő ezer év alatt. És azzal fejezem be soraim, hogy
„aki magyar, velünk tart!”
Budapest, 2010, január 22.
Gróf Spanyol Zoltán
kurátor
( Az alapítványi és szabadalmi mellékletek a honlapon lévő cikkben
megtalálhatók )