Vasárnapi újság 2005. 09. 04.

 

Dr. Pirkó József plazmatechnológus: 

 

– Minisztériumi felkérésre készítettük el a véleményünket, amiben a találmányt méltattuk és azt elvileg helyesnek, és gyakorlatilag megvalósíthatónak tartjuk. 

 

– A megvalósítás feltételeit illetően változott-e valamit korábbi álláspontjuk? 

 

Dr. Nánási Tibor, a belsőégésű motorok szakértője: 

 

– Gróf Spanyol Zoltán találmánya világtalálmánynak tekinthető. Több évtizede foglalkoznak hidrogénhajtású gépjárművek előállításával, és ilyen motorok előállításával. Azonban mindegyik külső hidrogénbevitellel oldja meg a problémát. Gróf Spanyol Zoltán már hosszú ideje foglalkozott olyan gondolattal, mi lenne, hogyha a víz energiáját használnánk fel közvetlenül és itt merül fel a kérdés, van-e a víznek olyan energiája, ami hasznosítható gépjárművek hajtására. Ő ezt az energiát a víz nukleáris energiájának nevezi, ami jogos, mert ezt az energiát a víznek egy nukleonja, tehát egy atommaghoz kapcsolódó elemi részecskéje a proton, illetve hozzákapcsolódó elektron által képezett hidrogén atont képviseli. Csak papíron megtervezni egy minden szempontból jól működő, jó hatásfokú motort, szinte nem lehet. Ennek ellenére a szabadalomban leírt motor papíron elvileg fizikailag működhet. A realizáláshoz azonban át kell tekinteni a lehetőségeket. Így anyagmegválasztást. A várható magas hőmérsékleteket elbíró hőterhelés, esetleg a szükséges konstrukciós kialakítások szempontjából. Sőt az esetleg várható hőcserélő készülékek optimális kialakítása is tapasztalatokat igényel. Tehát ehhez már belsőégésű motorokkal foglalkozó szakemberekre lenne szükség, akik kidolgozzák ennek a találmánynak a végleges konstrukcióját. 

 

Gróf Spanyol Zoltán feltaláló: 

 

– A találmány lényege az, hogy a vizet, mint energiahordozót használjuk, plazmásítjuk és a plazmát égetjük el, nem kell sok plusz energiát befektetnünk, nem robbanásveszélyes, nincs semmi veszélye az emberre nézve. Amikor a plazmát elégetjük, akkor újra víz lesz belőle. Azon kívül, hogy robbanómotorokat, sugárhajtóműveket, kazánokat tudunk üzemeltetni vele, nem lesz szükség az atomreaktorokra, a tönkretett környezetünket megtisztítjuk. Gyakorlatilag ingyen lesz az energia, egy gazdasági felemelkedés lesz, és újra egészségesebb környezetbe kerül. A nemzet olyan energiakészlettel rendelkezik, hogy saját magunkat el tudjuk látni. Stratégiailag is védi az országot, nem kell megvásárolnunk az atomtablettákat, nincs gondunk a hulladékkal, nem kell olajat, földgázt vásárolnunk, akár egy tanyán is, akár aggregátorral, akár más berendezéssel, kis kazánnal üzemelteti és fűti a lakását. A mezőgazdaság is nagyon ki tudja használni, egész más kultúra alakul ki általa. Az arabok mondták, hogy nekik azért kéne, mert hogy a plazmakazánokkal magas hőmérsékleten olyan sok vizet lehet desztillálni másodpercenként, hogy azzal az egész sivatagot lehetne locsolni és ha a homokot locsolják, akkor termékennyé válik. 

 

– Ön ezt a találmányt a magyar nemzetnek ajándékul kívánja adni. 

 

– Igen, én Kárpát-medencében gondolkodom. Teremtsük meg itt azt a megélhetési lehetőséget, hogy bioterményeket állítsunk elő, tiszta élelmiszer kerüljön az asztalunkra, tiszta energiánk legyen: és meg tudjuk valósítani tényleg, mert ahogy számolták, a tizedik évben már körülbelül ötszázezer ember dolgozik ennek a technológiának a gyártásán, fejlesztésén, amit most kínálok. Hihetetlenül nagy rá a kereslet, hiszen az egész világ tönkrement már az iparosítás óta, a folyamatosan bedobott energia-felhasználók és energiafogyasztók által, az atombombák robbantása által. Olyan nagytakarítást kell elvégezni a Földön, hogy legalább azt a minőséget érjük el, ami az 1800-as években létezett, és akkor nem lesznek olyan egészségre ártalmas anyagok a Kárpát-medencében, mint amilyenek között most bukdácsolunk, és pusztulunk tőle. 

 

– A médiában is hitetlenkedő nyilatkozatok jelentek meg, szakvélemények, és azt hiszem, hogy ezekre most egy nagyon csattanós választ tud ön adni; bemutatott egy készüléket. Mi is ez a készülék? 

 

– Egy vízplazmával üzemelő vágókészülék, ami nyolcezer fokot állít elő. Egy kicsike kis pisztoly működik, összesen 2,2 kilowatt kell. Annyi energiát igényel, mint két hajszárító. 

 

– Láttuk, hogy vizet kell beletenni. 

 

– A vizet kezeljük, először előmelegítjük, utána plazmásítjuk, a plazma kijön a nyíláson, égve jön már ki a nyíláson, mert van benne egy gyújtószerkezet, és felgerjed összesen nyolcezer fokig. Tehát ez az én szabadalmam, az én találmányom, amit én 1985-ben adtam be. Minden találmányt feltesznek, és minden beadványt feltesznek az internetre a szabadalmi hivatalok. Ezt egy orosz csoport ellopta és elkészítette ezt a készüléket, ami igazolja azt, hogy tényleg, a víz ég. Most az a fontos, hogy nemzeti büszkeségünket, nemzeti öntudatunkat visszanyerjük, mert van arra lehetőség, hogy gazdasági szinten elérjük azokat, akik a nyakunkra ültek, talán túl is szárnyaljuk őket. Bennünk fel kell, hogy ébredjen az istenfiúi öntudat, hogy mi Isten teremtményei vagyunk, minket a magyarok istene ide azért teremtett, és a földre is, hogy tökéletesítsük a földi életet, ne romboljuk, és aki rombolni jött, az menjen máshova, keressen magának máshol territóriumot. Most már ezer év után ideje, hogy a magyar nemzet önmagához térjen és megerősödjön, és teljesítse azt a feladatát minden ember, amiért megszületett. 

 

– Milyen támogatásra lenne szüksége, és mi lenne az első lépés? 

 

– Hát legelőször egy laboratóriumot kell létrehoznunk, ezt lehet részben adakozásból, a vállalkozók adóból le tudják írni, és különböző módon tudnak még minket segíteni amellett, hogy még az üzleti lehetőséget is nyitva hagyjuk előttük, hogy csatlakozzanak, társuljanak, mint finanszírozók is jelentkezzenek nálunk. Idegenből is megpróbáltam tőkét beszerezni, bankokkal és egyéb befektetőkkel tárgyaltam, de rájöttem arra, hogy ha én hitelt veszek fel tőlük, vagy támogatást veszek fel tőlük, akkor a szabadalom jogát át kell adnom nekik, nekik kell megvalósítanom. Én személy szerint jól járok, de a nemzetet akkor cserbenhagyom; és ezt nem követtem el. Nekünk addig kell a másik pénze, amíg el nem tudunk indulni, a modelleket el nem készítjük, addig nem lehet termelőegységet nyitni, és amikor termelőegységeket megnyitjuk, elkészültek a modellek, akkor az ő pénzét részvényesítjük. 

 

– Mi az alapítvány neve? 

 

– Vízenergia Alapítvány. 

 

– Ön azt mondta, hogy körülbelül ötszázmillió forint kellene ahhoz, hogy egy laboratóriumot létrehozzanak. 

 

– Az adakozás folyamatban van, mi már válogatunk most a betársulók között. Nekem egy éven belül el kell készíteni egy modellt, amivel felülmúlom a jelenlegi beadványomat, ezzel hosszabbítom meg húsz évre a jogosultságom. A másik dolog pedig, hogy a nemzetközi jogszabályra hivatkozom, az egy technológia felkutatására három évet határoz meg. Utána kezdődik a gyártás, a meglévő berendezéseket teszteljük az előző években, és ezek a tesztelési eredmények kihozzák, hogy melyiknek milyen szerkezetű legyen az a készüléke, amit beépítünk a meglévő gépek mellé. Ez azt jelenti, hogy az autókat át tudjuk építeni, sugárhajtó műveket és kazán berendezéseket. A távlati jövőben szeretnék egy autólicencet vásárolni és magyar autót más típusú motorokkal ellátni, amik majd hasznosítják a víz nukleáris energiáját, arra kell törekednünk, hogy a légszennyezést csökkentsük, minél több autó épüljön át, és a meglévő anyagi lehetőségeink megengedik nekünk azt, hogy nagyon pozitív eredményről tájékoztassam újra egy év múlva a hallgatókat. 

 

Bordás Ákos, Kossuth Rádió, Vasárnapi újság