Láttuk égni a vizet
Sajtótájékoztató volt augusztus 25-én a Magyarok Házában a Vízenergia Alapítvány rendezésében. Gróf Spanyol Zoltán kutatómérnök “orosz gyártmányú” vízzel működtethető gyorsvágó pisztolyt mutatott be az érdeklődőknek, amely – kiderült – magyar találmány. Az interneten évek óta megtalálható szabadalmi leírás s Spanyol Zoltán világraszóló találmánya a hidrogénenergia felhasználása gépek, üzemek, autók hagyományos olaj-gáz-benzin hajtóereje helyett a jövő, méghozzá a világ jövőjét meghatározó hidrogénenergia hasznosítása, amely a feltaláló szerint kifejezetten hazánkra vár.
1992 óta próbálkozik Spanyol Zoltán, hogy végre lássák meg idehaza is az illetékesek, hogy a fogyatkozó olajtartalék, a szél- és atomerő-energia helyében itt van a hidrogén, amely olcsóbban, veszélytelenebbül az ember érdekében rendelkezésre áll. Találmányát huszonhét ország leírásokban megismerhette, a védelem, amely eddig megóvta őt, hogy orvul elragadhassák, lassan lejár, de íme, az oroszok belekontárkodtak, és titokban elkészítették a gyorsvágót, amely azóta terjed, már Romániában is kapható.
Spanyol Zoltán állásfoglalása ma is változatlan: száműzötten saját hazájából Németországban jelenthette be találmányát, de értékesíteni hazajött, mert ő Isten adományának tekinti, amit kapott, de azt kifejezetten a magyar nemzet javára óhajtja gyümölcsöztetni. Százmilliós dollárajándékokkal megkörnyékezték – más államok megbízottai –, hajthatatlan. A nemzeti kincs, a nemzeti érték egyedül minket illet. Ügyes hazai üzletemberek is megpróbálták elsősorban saját hasznukra megkaparintani a találmányt, de az nem az egyes emberek, hanem a nemzet ügyét kell szolgálja. Sokan furcsállják ezt a nem mindennapi magatartást, de Spanyol Zoltán nem mindennapi üzletember, hiszen német és egyéb felajánlkozásokkal társként már régen milliomos volna.
A sajtóbemutató alkalmából az elorzott “orosz gyártmányú” gyorsvágó vízzel megtöltötten valamennyiünk szeme láttára égett. Égett a hidrogén, az úgynevezett vízplazma – ez alkalommal a desztillált víz (mindenki megízlelhette betöltés előtt) előmelegítés után (közönséges konnektor szolgálta az energiát) meggyulladt, és szúró lángjával fémet lehetett darabolni.
“Láttam sírni a vasat, láttam az esőt nevetni”, idéztem a szokatlan költői képet magamnak, amikor láttuk égni a vizet. Magam néhány alkalommal írtam Spanyol Zoltán találmányáról, mindig idegenkedés fogadta a leírtakat, de hiszen mi mindig a kételkedéseinkről voltunk híresek. A gőzhajó is magyar találmány, korábban egyedül Széchenyi István ismerte föl hatalmas jelentőségét, de nem tudott “társaságot létrehozni”, hogy megvalósulhasson a világraszóló találmány. Ha arra gondolok, hogy Spanyol Zoltánt hányszor biztatták, mennyi ígéretet kapott vesszőfutása során, nemcsak elszomorodom, de a bosszúság is környékez: meddig kell a saját hazájában kínlódni-szenvedni-félreállítódni annak, aki a maga tudását, ha úgy tetszik, a maga kincsét, felkínálja az értetlenkedőknek?
A találkozón a bemutató után a velem ott lévőkkel azt mondtuk: közvéleményt kell teremteni, hogy ne lehessen elsikkasztani azt, ami a miénk, amit az ügyeskedők máris elloptak, mert ők megsejtették, hogy ez a jövő. Csakhogy ez a jövő a mienk, ne hagyjuk, hogy kiforgassanak belőle minket, akik “a szerzéshez” mindig jobban értettek.
Tisztelt Olvasók, mi ott húszan-harmincan láttuk égni a vizet, és ez nem kisebb szenzáció, mint mikor Irinyi János gyufája lángra lobbant. Szomorú, de nem idehaza, és mások gazdagodtak belőle. Vigyázat, ez is világraszóló magyar érték.
Fábián Gyula